Rácz Judit, Elnök
Kapcsolatom Dániával és a dán emberekkel egészen 1994-ig nyúlik vissza, amikor először fogadtam dán családot az otthonunkban és egy egész hetes nyaralást töltöttünk együtt a Mátra hegységben. A látogatást követően más dán és magyar családokat hoztam össze, majd megszerveztem a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium akkori diákjai részére egy egyhetes csereprogramot egy dán középiskolával, ahol a diákok családoknál laktak, és a közös programok és egymás meglátogatása során ismerkedtek meg Dánia és Magyarország kultúrájával, gasztronómiájával és oktatási rendszerével. A kecskeméti Dán Intézet programjait rendszeresen látogattam, és a Dabasi Kossuth Lajos Művelődési Központban dán oktatók vezetésével falikárpitszövés-tanfolyamot szerveztem, több mint húsz dabasi résztvevővel.
Hosszú szünet után kerültem újra kapcsolatba a Magyar-Dán Kulturális Egyesület tagjaival, és lettem az Egyesület tagja 2019-ben. Az eltelt évek alatt a kapcsolatom Dániával tovább erősödött, mivel a lányom a Sønderborg városban működő University of Southern Denmark egyetemén fejezte be tanulmányait, és ebben a városban alapítottak családot dán férjével.
A magán- és szakmai látogatások alatt egyre több és több dániai várost ismertem meg, egyre többet olvastam, tanultam Dánia gazdag történelmi múltjáról, jelenéről, kultúrájáról és hagyományairól. Fontosnak tartom a személyes kapcsolatokon keresztül elérhető kulturális és történelmi információk megosztását, az egymástól, egymásról való tanulás feltételeinek megteremtését.
A Magyar-Dán Kulturális Egyesület Elnöke 2022. december 6-a óta vagyok, és az Egyesület tagjaival együtt igyekszünk a kulturális kapcsolatokat felújítani, még több aktív érdeklődőt bevonni az Egyesület munkájába és az Egyesület tevékenységét, kapcsolatait fellendíteni.
Vidékfejlesztőként az Európai Unióban ismert LEADER programon dolgozom több mint 15 éve, jelenleg 24 önkormányzat területén. A mindennapi munkám része a társadalmi és gazdasági kapcsolatok létrehozása, a közösségek fejlesztése, új programok, stratégiák és fejlesztések megvalósítása.
Bízom benne, hogy ezt a tevékenységet és aktivitást a Magyar-Dán Kulturális Egyesületnél is tudom kamatoztatni.

Kőváriné dr. Bartha Ágnes vagyok, az Egyesület tagja. Korábban a Felügyelő Bizottságban, később az elnökségben vállaltam feladatokat, emellett jelenleg a titkári pozíciót is betöltöm, most a 3. ciklusban.
A magyar-dán kapcsolatok kialakulását, testvérvárosi kapcsolatok megszületését, a Dán Kulturális Intézet Kecskeméten való megvalósulását még a Viborg-Bács-Kiskun megyék együttműködése keretében, megyei főjegyzőként támogattam. Majd már a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara titkáraként több szakmai program szervezésében vettem részt, tartottam előadásokat idelátogató gazdálkodói, tanulói csoportok számára.
Hasznos ismereteket szereztem a dán farmerek szövetségeinek munkájáról, a szaktanácsadási rendszerükről, a szakképzési és a népfőiskolai működésről, a közösségi energia-termelési és elosztási rendszerükről, a társadalmi felelősségvállalásról, amelyet a mai napig hasznosítani tudok.
Baráti kapcsolat alakult ki a partnerként is remek Dán-Magyar Baráti kör tagságával, vezetésével, amelyet nagyon értékesnek tartok, ami inspirál a munkában, amit nyugdíjasként folytatok. Jelenleg még 3 civil szervezetben tevékenykedek, vidékfejlesztés, fenntarthatóság és rövid ellátási láncok szervezése a főbb területeim.
Dr. Pappné Németh Márta vagyok, Kecskeméten élek, jelenleg nyugdíjas.
Az egyesületnek alapító tagja vagyok. A Dán Kulturális Intézetet megalakulásától ismerem. Még aktív dolgozóként találkoztam az Intézet vezetőjével, Thomas Berstenttel, aki nyitott és nagyon érdeklődő volt minden területen, ami megyénket és az itt élőket jelentette. Családja ide költözésével szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. A különböző kiállításokra érkező dán művészek és alkotók munkáikkal és egyéniségükkel sok szép élménnyel gazdagítottak. 1995-ben a Janus Pannonius Tudományegyetem kihelyezett tagozatának másodéves hallgatói kiutazhattak Dániába,hogy tanulmányozzák a szociálpolitika és szociális munka munkaerőpiac képzés gyakorlatát. Életre szóló élménnyel tértek haza.
Jelenleg mint vezetőségi tag főleg szervezési feladatokat végzek.
Labancz Gabriella, elnökségi tag
Magyar-Dán Kulturális Egyesületnek 2021 novembere óta vagyok tagja, azóta elnökségi tagként segítem az egyesületi élet szervezését.
A hétköznapjaimban magyar mint idegen nyelvet és olasz nyelvet tanítok szabadúszó vállalkozóként.
Dániával, Dánia oktatási rendszerével és kulturális életével a fiam révén kerültem kapcsolatba, aki a Viborg Katedralskole IB-programjában (International Baccalaureate) végzi középiskolai tanulmányait.
Számomra Dánia egyszerre a hagyománytisztelet megtestesítője, ugyanakkor a lehetőségek, az önmegvalósítás, a fenntartható fejlődés országa. Dán barátaink révén és a velük szervezett közös magyarországi, illetve dániai programokon keresztül tapasztaltam meg, hogy mit jelent „dánul élni”. Az Egyesületben vállalt programszervező tevékenységemmel ezt az üzenetet szeretném közvetíteni az Egyesület tagjainak is: „Éljetek dánul!”. Fedezzük fel együtt Dánia történelmét, kultúráját, az északi mentalitást! És mutassuk meg újra és újra az Egyesület dán partnerszervezetén keresztül az érdeklődő dánoknak Magyarország kincseit!