1.nap: Jakabszállás polgármestere, Szabó György Róbert mutatta be települését dán vendégeinknek, majd a kora esti órákban a program egyesületi találkozó keretében folytatódott Kecskeméten.

2. nap délelőtt Bács-Kiskun megye elnöke, Rideg László elnök úr és Moisko Csilla fogadta a delegációt, valamint Egyesületünk tagjait Kecskeméten.

2. nap délután a vendégek Lakitelekre utaztak, ahol Egyesületünk vezetőségi tagja, Szelesné Kása Ilona a diákok bevonásával mutatta be a SzínesKertet. Torben Bæk-Sørensen, a #DUV elnöke egy fát ültetett a látogatás emlékére. A vendégeket, Madari Róbert polgármester, Fehér István alpolgármester és Olajos István ,az Eötvös Iskola intézményvezetője köszöntötte.

2. nap este - Tiszaalpár. A község közel 2 évtizedes kapcsolatot ápol a középjüttlandi Kjellerup településsel, így nem csoda, ha valóban baráti találkozásra került sor 2023. szeptember 11-én. A dán és magyar testvéregyesületek képviselőit dr. Menyhárt Anett jegyző fogadta a polgármesteri hivatalban, ahol a településről adott áttekintést, szólt a fejlesztésekről, tervekről és programokról is. Ezután Csernák Zsolt
meghívását elfogadva tanyalátogatás következett, amikor is megismerkedtünk házigazdánk családjával, a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseivel. Zsolt már járt Dániában, a delegáció néhány tagját jó ismerősként köszöntötte. A kemencében készült finomságokra, a kellemes hangulatra, a baráti beszélgetésre mindannyian szívesen emlékezünk.

3. nap dèlelőtt - Újhartyán -Ráckeve: Vendégeink kedden reggel már a #vizitündér tó mellett kialakított szálláshelyen ébredtek, ahol rácsodálkoztak a tó gazdag madárvilágára és a szépen kialakított környezetre. A program sárkányhajózással folytatódott a Ráckeve-Soroksári Duna-ágon, a Kiskunlacházi Diáksport Egyesület képviseletében Kapitány Zoltán kiskunlacházi cukrász vállalkozó mutatta be a vízi tanösvény állomásait. Ezt követően Ráckeve egyik legrégebbi - reneszánsz kori - épületében, a #Halászatimuzeum kiállítását tekintették meg a vendégek Udvari Zsolt elnök vezetésével. A kiállítótérben a horgászat, a halászat régi és mai eszközeivel, és egy haláruslány korabeli viseletével is ismerkedhettünk meg.

A látogatás 3. napjának délelőttjén Vereckei Zoltán polgármester mesélt a vendégeknek Ráckeve történetéről és a város jelenlegi helyzetéről a Szerb Templom udvarán. Az ortodox templom megtekintését követően a ráckevei
#NépművészetiHázat látogattuk meg, ahol a Ráckevei Harmonikások Egyesülete és a Veterán Gépjárműgyűjtők Egyesülete tagjai fogadták a delegáció tagjait. A vendégek kipróbálhatták az UAZ gépkocsikat, és meghívást kaptak egy ebédre a
ráckevei
#Horgásztanya vendéglőbe, ahol a beszélgetés és az ismerkedés folytatódott.

A dán testvéregyesület
#DUV tagjainak látogatása a 3. nap délután az újlengyeli Erdei Szalonka Vadásztársaság vadászházának felkeresésével folytatódott. A helyi vadásztársaság tagságáról, a vadászati tevékenységéről, és a vadászterületein található vadakról, valamint a külföldiek vadásztatásával kapcsolatos kérdésekről folyt az eszmecsere. Mivel a vendégek között két gyakorló vadász is volt, a trófeák bemutatása is nagy érdeklődés mellett zajlott.
A délutáni programba sikerült még egy rövid szakmai találkozót beilleszteni Zsírosné dr. Pallaga Máriával, a
#FelsőHomokhátság Vidékfejlesztési Egyesület elnökével, valamint Kőszegi Zoltánnal, Dabas város polgármesterével. A beszélgetés elsősorban a kapcsolatfelvételt, és az együttműködési lehetőségek feltérképezését szolgálta, és a felek megállapításai szerint a kultúra és a turizmus területén van a projektszintű együttműködésre a legnagyobb esély a dán és magyar szervezetek között.

A búcsúestet a két egyesület tagjai közös vacsorával ünnepelték meg. Az együtt töltött napok értékelése során a vendégek megköszönték a vendéglátók által összeállított találkozókat és a végig átogatott helyszínek bemutatását. A dán vendégek új emberekkel ismerkedtek meg, új helyszíneket láttak és rácsodálkoztak az utóbbi években végbement fejlődésre. Mindnyájan örömmel vettük az ez évi második találkozás lehetőségét.